Én kicsi Tónim

Megkértük Tónit, mutassa be nekünk a helyet, ahol focicsapata virtualice fungál.  Először azt hitte,  ez valami pedofil pick-up-duma, de aztán elmagyaráztuk neki, egyszerűen
azt várjuk tőle, mutassa be nekünk és imádott olvasóinknak a Tabánt. Tóni készségesen bemutatott nekünk, de nem adtuk fel, megmutatjuk a Tabánt mi magunk. Íme:





























Nos, ez lenne a tulajdonképpeni Tabán. Ami felismerhetően megkülönbözteti Szalacsi úr hátsóudvarától, az a háttérben kibontakozó betonszörnyeteg, amellyel kapcsolatban a helyi lakosok többsége - a bajsza alatt az 'ingatlanpanama' szót morzsolva - csak búsan ingatja a fejét, vagyis a szálloda, amelyet a Rácfürdő (amely a környéken felnőtt hajdani gyerekek száján kizárólag Rácsfürdő formában használatos) és az annak oldalába csapott, kedélyes, lokális kerthelység (helyiség? sastuggya), később a fővárosi aranyifjak pozőrködésre hajlamosabb rétegei által frekventálttá tett Ráckert nevű vendéglátóipari telephely hűlt és meggyalázott helyére álmodott egy kevéssé környezettudatos befektető. De azt mondják, lesz sikló is a Citadellához, csak addig álljunk féllábon. Kezd zsibbadni.

A kép előterében a harmincon (és azon jóval) túli generációk számára kultikus tabáni szabadtéri színpad, amelyen nem kisebb (és ritkán nagyobb) celebritások mutatták meg magukat a szánkódombon hempergő nagyérdemű rockereknek és hippiknek, mint a Himnusz
vokális remix-szével (ehun: www.freeweb.hu/owe/letolt/himnusz.htm), első királyunk és első titkárunk elleni rockoperatíve elővezetett ellenállásával és zenésztársai szorgos besúgásával nevet szerzett Vikidál Gyuszi, az akkor még csak mérsékelt alkoholizmusba hajló Rózsi, sőt, egy no name finn jazzorkesztra koncertje alatt jelen sorok írójának feje alól is itt loptak ki azóta is ismeretlen tettesek két üveg bort, későbbi ügyvédjének összetekert ponchójából.

A Tabán persze nem volt mindig park, régebben virtigli budai kiskocsmákkal teleszórt romantikus, ám élhetetlen apróházas negyed volt, mígnem városszépészeti okokból 1932-33-ban lebontották. Szerb Antal (nyugtázzuk, Én Kicsi Tónim druszája!) így írt róla:

Nem tudom, illik-e az idegenforgalmi illemkódex értelmében, megmutatni valamit, ami nincs. Mert Ön, teljes joggal, csak sáros réteket lát, amint únottan csapkodják a Gellérthegy lábát. A középen, mint árvízből szomorú maradvány, emelkedik a fehér-sas-téri Polgári iskola. Valamikor itt házak álltak, Uram, de milyen házak! és a házak közt utcák kanyarogtak, de milyen utcák! A házak földszíntesek voltak és a közepükön a szederfa mellett mosóteknő állt. Leve hivogatólag csorgott végig az utca közepén, mély csatornákat vájva a szabálytalan macskafejek közt.

Minden második ház nagyhírű régi vendéglő volt, srammlizenével. Itt állt, kérem, a Mélypince, a Poldi bácsié, ötszázéves pinceboltozatával, ahol egykor török urak örömtanyát tartottak fenn, közköltségen. Itt volt a fürjmadár a falon, Vahot Imre kezeírása mellett, és Krúdy Gyula mámoros, megszentelt emlékezete. A Tabánt bármikor meglátogathatta, télen, nyáron, nappal, éjszaka, mindig csodálatos volt, mindig egyetlen, az ember mindig most kezdődő szerelmek derengését görgette végig lejtős utcáin, olyan szerelmekét, amelyek reggel szoktak az ember eszébe jutni, az ágyban, amikor még sötét van és akkor nincs fürdő és borotva, ami lemosná az ember lelkéről azt az édes és álmosító gyantát, ami a szerelem. Itt valamikor utcák voltak, Uram, itt volt az ifjúság.

De nem specializálom magam ifjúságilag egy városrészhez, mert nincsen olyan része Budapestnek, ami a számomra ne volna az ifjúság. Ha egyszer el kellene hagynom a Várost, valami szörnyű szétszóratás következtében, ami úgy látszik hozzátartozik a fajtám sorsának ritmusához, aznap megöregednék, mint a heisterbachi szerzetes.

Ez pedig itt egy kevésbé világi jelenség, a tabáni Alexandriai Szent Katalin plébániatemplom hajdani paplakja, ahol a Szerb Antaléhoz képest nyilván kevésbé bővérű emlékeit gyűjtötte a szépen csengő Virág Benedek névre hallgató nyájas (más történeti források szerint nyálas) papköltő. Ilyesmiket írt: "Négy predikátzio az anyaszentegyház négy evangelistáinak ünnepeire és: A Salve Regina magyarázattya", ami világosan mutatja, hogy a mi jól ismert Editünk azidőtájt (1754-1830) még a fejlesztők parázna álmaiban sem élt. A templomról több, mint elegendő információ áll rendelkezésre itt: taban.t-online.hu/ , mi talán elégedjünk meg Obergruber Keresztély kőművesmester nevének megemlítésével, úgyismint különlegesen hülyén csengő név. Ha a paplakot megkerüljük, ott a tabáni helytörténeti múzeum und lokális szavazókör, ahol a környék tradicionálisan reakciós lakossága leadhatja szavazatait a mindenkori komenista kormány ellen, hogy a szomszédos háromszögletű kis parkocska átfogóján felbattyogva elégedett pillantást vethessen Antall József mellszobrára. A Döbrentei utcán mindenképpen tekintsük meg, meddig ért a lé 160 évvel ezelőtt, amikor Wesselényi Miklós (sogenannte árvízi hajós) dúskeblű budai polgárkisasszonyokat, és egyéb járulékos rászorulókat mentett. Ja, igen az ott mellette egy kapu, senki nem mondta, hogy az árvíz egy leányálom (különösen, ha  a barnaszemű Wesselényi éppen másfele ment).





























A paplak épületében egy pocsék konyhájú étterem is működik, ha a drága vizitor éhes, menjen át a szemben lévő Aranyszarvasba, amely valószínűleg a kontinens legjobb vadétterme, méghozzá évtizedek óta. A savanyú szarvashúslevesük például (a nevét variálni szokták az étlapon, ki tudja, miért, de a főúr - aki ezen megjelölés dacára mézesen kedves - tudni fogja) valószínűleg még a szomszéd galaxisban is hírnévvel bír. Hogy miért Arany Szarvas? Hülye kérdés, a Tabánban semmi nincs véletlenül:







 





















A Tabánban két dolog van, ami megkerülhetetlen: Apró Antal esélye a válogatottságra, és a budai vár. Ez a kettő ugyanis a Tabán minden pontjáról szembeszökő. Ez itt például Horn Gyula kedvenc teniszklubja mögül készült, előtérben a hajdani kreszpark, ahol nemzedékek taposták a pedálos pléh-moszkvicsot, és amelyet azóta átépítettek játszótérré (hatéves gyereket rápróbálva teljesen használhatatlan játszótérré, azóta is csak a helyi teenager korosztály szipákolja ott a napi betevő gandzsáját). A Vár alá a proletárdiktatúra jó ötletnek gondolta odabiggyeszteni az osztályharcos Dózsa György szocreál szoborzatát, amit a jelen, közmegelégedésre fasiszta önkormányzat klasszicizáló kandelláberek elhelyezésével próbál a környezetbe simítani. Íme:





























(Folytassuk? Persze, csak szavazz Én kicsi Tónimra (Apró Antal, Tabán) a magyar confon folyó [NT] Legendák Csapata szavazáson!)